Romanes
O VRAZHITORI
Jekhfar dulmut trajisardas jekh prebaro vrazhitori, kon ande jekh khangeri beshlas, so uche zidosa sas krujal phandades, thaj chikanak na avilas avri kothar, le manusha kade gindisarde. Ba vi atunchi, ande sa shelto bersh sikadyilas angla o zido, ande varisavi forma, hoj te zhutisarel le manushen. Ande kasave vrami sastyardas thaj somnale vrazhimaske alava phendas ande le manushengo kan, sakoneske kaverfelo. Majpalunes sar baro nuvero huradas tele mashkar le manushende, lashi sung thaj kasave rang sas les, sar le cherikana anglustyinake.
Palesh nachile shel bersha, thaj baro butipe kidyilas kethaneangla e khangeri. Ba kadal manusha te xanpen kezdisarde.
- Me avo o angluno!
- Na! Me avo o angluno!
- Na! Me! Me avo kodo!
Sakon zorasa cirdyile kaj o zido. Ando mizmeri, jekh cino shimijako nashlas avri pe le zideski jekh cini xiv perdal,ba kanak kodo dikhlas, hoj le manusha malaven jekhavres andar o xanyzhvalipe thaj sar nas len ravda, numa majdur nakhlas mashkar penge punre. Numa jekh cini shejori dikhlas le shimijakes, ba voj na zhanglas, hoj kodo si o vrazhitori. Tele phagrel jekh kotor andar pesko manro, thaj skumpes le shimijakeske unzhardas kodo. O shimijako las-tar o manro, thaj kalmes phendas variso ande la shejorako kan. Apol palpale nakhlas andej khangeri, thaj xasardyilas.
- O vrazhotori aba gelas-tar mashkar tumendar! – das duma la khangerako jekh sluga.
Kade le manusha agorisardine o maripe, thaj pe jekhavresko phiko bandyindes ruttine, sar aba chikanak na dikhena le vrazhitoris!...
Atunchi e shejori, kon dikhlas le vrazhitoris, kodo phendas le manushenge:
- Jekh cino shimijako phirdas kathe ando mizmeri, thaj vorba mukhlas pe tumende. Sakoneske.
Le manusha losshasa bolyile late. Aketa, o vrazhitori na mukhlaslen bizhutipesa!
- O shimijako kodi vorba mukhlas pe tumende, hoj vi pala kado shel bershenca sakonen losshasa zhutila, kon kathe azhukarelales. – phendas e shejori assajindes, pala kodo khere nakhlas.
(nakhadasles: Pató Selam)
***
A VARÁZSLÓ
Ismeretlen szerző meséje
Egyszer régen élt egy hatalmas varázsló, aki egy magas fallal körülvett templomban lakott, és soha ki nem mozdult onnan. Legalábbis az emberek így látták. De százévente egyszer mégis megjelent a fal előtt valamilyen alakban, hogy segítsen az embereken. Ilyenkor gyógyított és csodás varázsigéket súgott az emberek fülébe, mindenkinek mást. Legutóbb óriási, szivárványszín, illatos felhő képében szállt alá az emberek közé.
Megint letelt száz év, és nagy tömeg gyűlt össze a templom előtt. Hanem ezek az emberek veszekedni kezdtek.
-Én leszek az első!
-Nem! Én leszek az első!
-Nem! Én! Én leszek az!
Mindenki a fal felé furakodott.
Pontban délben egy kisegér szaladt ki a fal egy apró résén, de mikor látta, hogy az emberek összeverekedtek türelmetlenségükben és irigységükben, csak továbbszaladt a lábak között. Csupán egy kisgyermek látta meg az egeret, de ő nem tudta, hogy ez a varázsló. Letört egy darabot a kenyeréből, és mosolyogva az egér felé nyújtotta. Az egér elvette a kenyeret, és valamit súgott a kislány fülébe. Aztán visszaszaladt a templomba, és eltűnt.
-A varázsló már eltávozott közületek! – jelentette be az egyik templomszolga.
Ekkor az emberek abbahagyták a tülekedést, és egymás vállára borulva sírni kezdtek, hogy már sosem fogják meglátni a varázslót!…
Ekkor a kisgyermek, aki látta a varázslót, azt mondta az embereknek.
-Egy kisegér járt itt délben, és üzent nektek valamit. Mindnyájatoknak.
Az emberek megkönnyebbülve fordultak felé. Hát a varázsló mégsem hagyta őket segítség nélkül!
- A kisegér azt üzeni, hogy száz év múlva is mindenkin szívesen segít, aki itt várakozik rá. – mondta a gyermek mosolyogva, majd hazafutott.
***
Indiaki paramicha: Le efta cherhaja (Boldasles: Selam Pató)
Sas kaj nas, varikanak dulmut baro shukipe sas; kasavo baro shukipe, sostar vi le doriji avri shutyile. Na jekh pajuni pitty na ashilas aba. Le kasht thaj le burra avri shutyile, mija thaj mija peda merdine trushatar.
Trajisardas ande kado them jekh shejori, kas kade bushile: Usha. La Ushaki dej bares nasvajvlas, phabuvali sas, thaj paji manglas. E Usha nashlas-tar kheral, hoj paji te rodel. Andre phirdas o sorro cino foro, ba na jekh pitty na rakhlas. Kade xoxadyindes, brigakes las pes po drom hoj khere te zhal.
Gelas, gelas, aba daba cirdas leske punre, khinyes tele beshlas pe le dromako rig, thaj le khinyipestar astardyilasla o suno. Kanak pale zhangadyilas, shaj te gindisaren, sar chudisardaspes: pasha peste jekh khoro arakhlas, pherde jale zvorune pajesa! Opre xuklas, thaj kheldaspes ande peski bari voja. Thaj aba majna pelas jekh cerra andar o paji, kanak ande laki godyi avilas laki nasvali, trushali dej.
Laki palma po khoro kikidas, thaj nakhindes gelas khere.
Ande pesko baro nashipe na las sama kodo, hoj jekh zhukel pashlyilas pe le dromesko mashkar, thaj pe kodoleski pori ushtyadas. O zhukel bashilas la dukhatar, ba kanak sama las kodo, hoj ande la Ushako vast pajesa pherdo khoro si, bisterdas sa kaver, thaj kezdisardas te rudyisarel, te shaj lel jekh cerra andar kodo. E Usha dikhlas, sosko trushalo-j o chorro pedo, thaj das jekh cerra andar o paji. Ande kodo sekundo parudyilas o khoro, rupuno kerdyilas.
E Usha losshasa nakhlas le rupune khorosa, thaj ande kodo le jale pajesa peska dejate.
Kanak peska dejake patoste reslas, kothe unzardas o khoro. Lako dej na pelas, te na kade das duma:
- Muri cini shejori, vi tu zurales trushali san, tuke trubul te pijes majangle!
Thaj sar kado avri phendas, o khoro parudyilas, somnakuno kerdyilas.
Kanak e Usha aba kaj lako muj vazdas o khoro, atunchi kodo ashundas, hoj jekh phuro koldushi malavel o vudar, thaj anda paji rudyisarel. E Usha na jekh momento na gindisardas, sigo kothe unzardas leske le pajesa pherdo khoro. Thaj ande kodo momento, sar kado kerdas, efta diamondura ablyile opre ando paji. Thaj andar sa efta diamondura somnalo jalo paji shordyilas. O baxtalo koldushi, Usha thaj laki dej penas andar o shudrardo paji, thaj na trushajvenas majdur.
Apol le efta diamondura te vazdajven kezdisarde, opre hurajle andar o paji, thaj hurajle majopre thaj majopre, pune resle le chereste, kaj parudyile, efta ablyolinde cherhaja kerdyile andar kodol.
Indiai mese: A hét csillag (Angolból fordította: Fehér Klára)
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen rettenetes szárazság volt, annyira, hogy a folyók is kiapadtak. Nem volt egy cseppnyi víz sem. Fák és bokrok elszáradtak, és ezrével haltak szomjan az állatok.
Élt ebben az országban egy kislány, akit Ushának hívtak. Usha édesanyja nagyon megbetegedett, lázas volt, és vizet kért. Usha elrohant otthonról, hogy vizet szerezzen. Bejárta a városkát, de egyetlen cseppet sem talált. Így hát csalódottan hazafelé indult.
Ment, mendegélt, már alig húzta a lábát, kimerülten leült az út szélére, és a kimerültségtől álomba merült. És amikor újra magához tért, képzeljétek el a csodálkozását: egy korsót talált maga mellett, színültig tele friss forrásvízzel. Felugrott, és táncra perdült boldogságában. És már-már ivott egy kortyot a vízből, amikor eszébe jutott beteg, szomjas édesanyja. Rászorította tenyerét a korsóra, és futva indult haza.
Nagy rohanásában nem vette észre, hogy egy kutya feküdt keresztben az út közepén, és véletlenül rátaposott a farkára. A kutya felvonított fájdalmában, de amikor észrevette, hogy Usha kezében vízzel telt korsó van, megfeledkezett minden másról, és könyörögni kezdett egy korty vízért. Usha látta, milyen szomjas szegény állat, és adott egy kortyot a vízből. Abban a pillanatban a korsó ezüstté változott.
Usha boldogan szaladt az ezüst korsóval, ezüst korsóban a friss vízzel az édesanyjához. Amikor édesanyja ágyához ért, odanyújtotta a kancsót. Édesanyja ahelyett, hogy ivott volna, így szólt:
- Kislányom, te is nagyon szomjas vagy, neked kell innod előbb!
És amint ezt kimondta , a korsó arannyá változott.
Usha éppen a szájához emelte a korsót, amikor azt hallotta, hogy egy öreg koldus zörget az ajtón, és vízért könyörög. Usha gondolkozás nélkül odanyújtotta neki a vízzel teli korsót. Alighogy ezt tette, hét gyémánt ragyogott fel a vízben. És mind a hét gyémántból gyöngyöző friss víz csobogott. A boldog koldus, Usha és édesanyja ivott a hűsítő forrásvízből, és nem szomjaztak többé.
A hét gyémánt pedig emelkedni kezdett, felszállt a vízből, és szállt és repült feljebb, egyre feljebb, amíg el nem érte az eget, ahol hét ragyogó csillaggá változott.