Rendezvények, beszámolók
"Ha valahogy megváltoztatható a világ, akkor csakis a nőkön keresztül!”
Egy apáca a nőiségről
A nő, mint közvetítő címmel rendeztek szümpoziont Debrecenben, amelyben olyan kérdéseket feszegettek, mint mi a nő küldetése; milyen a női vezető szerepe, vagy hogy mit ér a nő, ha szerzetes? A konferenciáról az egyik főszervezőt, Tornay Krisztina M. Petra SSND (Boldogasszony Iskolanővérek) apácát kérdeztük.
- Hogyan kell értelmezni azt a szót, hogy "közvetítő"? Mit és hogyan közvetít a nő?
- A szümpozionon szándékosan nem adtunk alcímet, hogy a női közvetítés fogalma minél tágasabb lehessen, minél több asszociációs szintet megrezegtetve értelmeződjék... Ezért a kérdést nagyon jónak tartom. Ugyanis éppen ez az a fókusz, amire figyeltünk: hogyan, miben, mi által és mire támaszkodva közvetít a nő...és főként: MIT?
Amiben az előadók és résztvevők megegyeztek, hogy evidenciaként értelmeztük: a nő, minden nő, lényénél fogva közvetít. Madách szavai szerint: a nő a szíverén - talán ma úgy mondhatnánk, az érzelmi világán és a mélyről fakadó megérzésein, belső világán át - kapcsolatban van azzal az ÉGI SZÓ-val, amit Madách a lelkiismeret és a lényegi igazság Istentől eredő hangjának tart. Ez a közvetítői helyzet mindig igaz, akkor is, ha nem tudatos, akkor is, ha felelőtlen és akkor is, amikor felvállalt, reflektált. A szümpozion arra volt hívás, hogy a reflexiónkban fejlődjünk, ebben lépjünk előre.
"Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenűl, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztül
Költészetté fog és dallá szürődni."
(Madách Imre: Az ember tragédiája - 15.SZÍN)
- Furcsa, hogy egy apácának is fontos a nőiség kérdése. Miért? Ez általánosan elmondható?
- Érdekes, ahogy kérdezel, hogy nem evidens, hogy az apáca is nő.... De ténylegesen azért értem, hogy egyszerűbb a papot, apácát nem nélküli lényként kezelni, vagy azt hinni, hogy nekik ez a téma nem érdekes. Pedig nincs nem nélküli ember- ez egy absztrakció. És bocsánat, de nem tőlünk eredő absztrakció... mivel az mindig is a férfiak erőssége volt.
Visszatérve a kérdésedre, minden, az érettség irányába haladó személy szembesül a nemi identitás egyre mélyebben megnyíló kérdéseivel. Méghozzá minél idősebb és érettebb, annál újabb szinteken. Én azt gondolom, több más kutatóval együtt, hogy a személyiség másként fejlődik a nő és a férfi esetében és más erősségei és kompetenciái vannak, amelyek ráadásul kiegészítik egymást. És más a spiritualitása is a nőnek és férfinak. Más az istenképe és mások az útjai...
Így hát apácaként is fontos a saját identitásom, Istentől eredő hivatásom minél teljesebb megértése. De - mint sok másban - ebben nem különbözöm nő-társaimtól.
- Hogyan látod, mennyire van jelentősége az önismeretnek abban, hogy a nő igazán jó anya, feleség, apáca lehessen? Mit tehetünk a cél eléréséért?
- Döntő jelentősége van és nagyon sokat kell tennünk. Ha nem vagyunk tisztában azzal, kik vagyunk és mire küldettünk, nem találjuk meg az erőnket és félénkek, gyávák, mulasztók leszünk, akik folyton igazodni akarunk, de közben lemaradunk a saját életünkről. Másfelől pedig esetleg mások küldetését akarjuk teljesíteni, s ebben a férfias, sikerorientált, hangos világban a férfiakkal versengő csapdába kerülünk. A saját, női, egyénre szabott utunkat kell megtalálnunk, ami mindenkiétől különbözik. Ehhez meg kell ismerni azt a valakit, akik vagyunk - hiszen nem mi teremtettük magunkat...
Spirituális értelemben szép példa Szűz Mária, aki miután felfogta, megértette, szabadon elfogadta a küldetését: s olyan belső erők szabadultak fel benne, amelyek kreatívan utat mutattak: a kánai menyegzőn például, vagy minden sötétség ellenére is hitet adott neki a szeretet erejében a szenvedés idején.
- Mennyiben látja másként egy férfi a női közvetítő szerepet, mint egy hölgy? (Erről volt is egy előadás Guba András OScP részéről...)
- Nekem úgy tűnt, nem nagyon látja másként, inkább a szög más, ahogyan rálát. A férfi vágyáról, küzdelmeiről beszélt, ahogy keresi az Életet, otthonosságot, ami a nőnek eleve közelibb, evidens élmény. A férfiak számára folyamatos munka elérni azt a bensőségességet, ami nekünk valahogy természetes.
A természetben megtapasztalt erőről is beszélt, ami lehet teremtő és lehet pusztító is: ennek az erőnek is a nőhöz van közvetlen köze. Az, hogy mi nők mit kezdünk az erőnkkel, a mi felelősségünk: tudunk pusztítani és tudunk életet adni. A férfiak bizonyos értelemben ennek kiszolgáltatottjai.
- Manapság nehezebb, vagy könnyebb nőnek lenni, mint hajdanán?
- Nem tudom, szeretném hinni, hogy nem. Itt volt Rostás Farkas György, József Attila-díjas költő: mesélt édesanyjáról, aki, ha jól emlékszem, 10 gyermeket nevelt fel és télen, a hóban mezítláb, szétfagyott lábbal járt a faluban koldulni élelemért, s kisfia a hóban a vérnyomok alapján ment utána... Különlegesen erős és bátor asszony lehetett: azt hiszem, minden gyermeke tanult emberré vált, de hogy könnyebb lett volna neki, azt nem hiszem. Sokat beszélgettünk ilyen kérdésekről is a szümpozionon. Fialovszky Magda, író, újságíró, dokumentumfilm-rendezőnő pl. azt mondta, hogy szerinte egészen csodálatos asszonyok állnak mögöttünk, akikről nem is tudunk és akik ereje, hite, bizalma az Életben hihetetlen dolgokat bírt ki: ma mi nem igen tudjuk elképzelni sem a helyzeteket, amiken keresztülvitték a hátukon a családot... és ami fontos: megőrizték a szeretetet, a reményt mindeközben.
Azt hiszem, másféleképpen nehéz és nem nehezebb ma: mi egy átláthatatlan dzsungelben élünk, hamis és aránytalan hírtenger rengetegében, és gyorsan változó ösvények és növényzet közepette. Nehéz az igazi tájékozódási pontokat megtalálnunk és ahhoz ragaszkodnunk. Pedig ezen múlik a szeretteink élete.
- Mennyire beszélhetünk globális trendekről, vagy vannak kivételek?
- Én nagy közösséget érzek szerte a világon sok más nővel és úgy érzem, azonos helyzetben vagyunk, a kihívások, a hitünk próbára tétele, a szeretetünk erejének terhelése ugyanúgy zajlik mindenütt. Olyan jó, hogy lehet iráni filmeket látni, vagy japán könyveket olvasni és felfedezem, hogy mennyire hasonlóak vagyunk és hasonló a feladatunk, amivel ki-ki hasonlóan birkózik.
Sok a győzelem. Ahogy Schäffer Erzsébet idézte a szümpozionon az eszkimó asszonyok bölcsességéből: nélkülünk, a mi szeretetünk és gondoskodásunk nélkül már régen elvadult volna a Föld... Azért vannak egészen kiemelkedő egyéniségek: ilyenekkel is találkoztunk a szümpozionon: például Szabó Irén, néprajzkutató, akinek görögkatolikus pap férje félév házasság után bénult meg nyaktól lefelé és most több, mint 20 éve élnek házasságban, szeretetben. Vagy a református lelkésznő, Victorné Erdős Eszter, aki drogosokkal foglalkozik, őket gyógyítja-segíti. Volt olyan, aki a velük való beszélgetést végigsírta a megrendüléstől, őket hallgatva, olyan mélyen érintette ezeknek a nőknek a hősiessége.
- Mi a helyzet a XXI. században a férfi-női szerepekkel? Ez egy avitt felfogás vagy egy örök rendszer?
- Viccesen válaszolva könnyű elintézni: ez egy avítt felfogás, most más jön... De érdekes ezzel kapcsolatosan Bagdy Emőke igen bölcs könyvét elővenni: a Hogyan lehetnénk boldogabbak? címűt. Ő igen széleskörű pszichológiai szakmai tájékozottsággal és tapasztalattal ír erről. Nagy a felelősségünk, miközben a gyerekeket neveljük: míg mi eljátszunk divatos elméletekkel, könnyen éhesek és szomjasak maradnak mellettünk a gyerekek, akiknek nem adjuk át, amit mi még megkaptunk, egyfajta biztonságos nemi önértelmezést, küldetést és helyet a világban.
- Miért érzitek úgy, hogy a nőiség-témában minden évben kell egy-egy konferenciát rendeznetek? Ennyire "nem tudjuk", hogy miben is áll a nőiesség lényege?
- Ezt a témát egyre fontosabbnak látom. Mintha megszakadt volna a női örökség átadásának hagyománya, mintha nem lenne olyan fontos. Előbbi kérdésed mögött is ez jelenik meg, mint elterjedt gondolat: hátha már ez valami ócska téma... Holott, ahogy a mi rendalapítónk is hitte és én is hiszem: ha valahogy megváltoztatható a világ, akkor csakis a nőkön keresztül. A női tudás, amiről Madách is ír, képes arra, hogy kivezessen, reményt, kiengesztelődést, tágasságot és együttműködést teremtsen. A felelősség a nők kezében van, segítenünk kell egymásnak, hogy ezt a felelősséget vállaljuk és éljünk az erőnkkel.
*
(Forrás: csaladhalo.hu /Paulik András)
A nő, mint közvetítő / Kárpát-medencei Női Szümpozion
A Boldog Terézia Szakkollégium minden év április végén - május elején nemzetközi női szümpoziont szervez Debrecenben, elsősorban a Kárpát-medence egyetemistái számára. Idén április 13. és 15. között „A világ női szemmel – A nő mint közvetítő” címmel megtartott rendezvény programja nagyon sokszínű volt. Kerekasztal-beszélgetés, műhelyfoglalkozások és előadások váltogatták egymást. A változatos témák között mesekutatás, családi kapcsolatok, Szentírás-meditáció, tánc- és improvizációs műhely, irodalom, film, sakk, lakberendezés és önismeret is szerepelt.
A szümpozion kiemelt programjai közé tartozott a Kun Éva, Ferenczi Noémi-díjas keramikus alkotásaiból nyíló tárlat, melyet Tornay Krisztina nyitott meg.
"Az anya szerepe a hagyományos cigány családokban" címmel Rostás Farkas György József Attila-díjas költő tartott előadást. Ehhez a témához kapcsolódóan kerültek bemutatásra Fialovszky Magda szerkesztő-rendező cigány női életutakat bemutató rövidfilmjei.
A zárónapon Schäffer Erzsébettel találkozhattak a résztvevők, aki "A nő mint közvetítő: Mi nők, röptetők" címen osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
A szervezők olyan vendégeket nyertek meg a szümpozionhoz, mint Rubovszky Rita, Schäffer Erzsébet, Ivanics Andrea, Bodó Márta, Katona György.
***
A szakkollégium – melyet a Boldogasszony Iskolanővérek (akkori nevükön Miasszonyunkról nevezett Szegény iskolanővérek) alapítottak 1996-ban és 2006-ban alakult kollégiummá – a Svetits Intézet bejáratán keresztül közelíthető meg. Célja olyan keresztény illetve keresztyén értelmiségi nők nevelése, akik személyes életükben hitelesen, igényesen, emberi tisztességgel, elkötelezetten szolgálják kisebb közösségüket, egyházukat és a társadalmat.
Pillanatképek a rendezvényről:
https://www.youtube.com/watch?v=gy64Bf_a-iY&feature=player_embedded#!
***
Visszatekintés:
A keleti országrész legnagyobb múlttal bíró katolikus iskolája a Svetits. Az intézmény 1896 óta működik a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek fenntartásában. Az iskola arra törekszik, hogy a kor lelki és szellemi kihívásainak megfelelően készítse fel tanítványait a keresztény életre. A közösség mindennapi építésén és a színvonalas tanulmányi munkán túl éltünkben nagyon fontosak a közös imák, lelkigyakorlatok, kirándulások, kulturális programok, valamint az egyházi, nemzeti és iskolai ünnepek méltó megrendezése, hagyományaink és magyar örökségünk ápolása.
Kiemelten fontos értékek számukra a szakmai igényesség, közösségteremtés, otthonosság, zenei nevelés és a magyarságtudat erősítése. A nővérek és a világi munkatársak arra törekednek, hogy harmonikus személyiségű nőket, biztos értékrendű, saját hivatásukban felelősen érző fiatalokat indítsanak útnak Debrecenből.
Képzési formák az intézményben:
- óvoda,
- 6 osztályos általános iskola,
- 6 osztályos gimnázium (csak lányoknak),
- diákotthon a gimnázium tanulói részére.
"Az Iskolanővérek"
A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Kongregációja a felvilágosodás utáni évtizedek szellemi és társadalmi viharaiban jött létre Bajorországban. Innen terjedt el Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, majd szinte az egész világon. A kongregáció alapítója Karolina Gerhardinger, szerzetesi nevén Jézusról nevezett Terézia, a szerzetesség csaknem másfél ezer éves hagyományát követte, amikor testvéri közösséget hozott létre azokból, akik istenszeretetükben az emberek szolgálatának kívánták szentelni életüket. Élethivatásukként a leányok nevelését, az elhagyott fiatalok gondozását vállalták, koruk egyik legégetőbb feladatának megoldásában sietve ezzel a társadalom segítségére.
Magyarországon 1858-tól működnek az Iskolanővérek. Csajághy Sándor temesvári püspök kérésére ekkor hat nővér települt át Münchenből, hogy iskolát nyisson. Temesvárott a belvárosban nyílt meg az anyaház. Eleinte a háromosztályos elemi iskolában tanítottak részben bejáró, részben bentlakó növendékeket. Népszerűségük egyre nőtt, s egymás után nyitották meg iskoláikat. 1922-ben 31 intézményben már 13000 lányt neveltek.
A kongregáció eredeti szellemének megfelelően elsősorban falvakban nyitottak elemi iskolákat, de nagy iskolakomplexumot hoztak létre Temesváron kívül Kolozsvárott, Szegeden és Debrecenben is. Főleg az anyai hivatásra, a családban és az életben való helytállásra tanították meg a lányokat. A városi iskolákban magasabb képzési formákat is bevezettek: ipariskolát, gimnáziumot, tanítóképzőt nyitottak.
Az első világháború alatt a nővérek házaiban a tanítást felváltotta az életmentő ápolás. A háború utáni határmódosítás három részre szakította a magyar tartományt. Magyar területen a 32 házból 10 maradt. A magyar iskolanővérek központja a szegedi anyaház lett. A nővérek elsősorban óvodákat, elemi iskolákat, gazdasági és ipariskolákat tartottak fenn. A második világháború végére a tartomány már újra 23 házban működött.
A második világháború a nővéreket sem kímélt meg a szenvedésektől. Nem egy helyütt új otthont, új létfeltételeket kellett teremteniük. 1948-ban intézményeiket, két év múlva pedig házaikat is át kellett adniuk az államnak. Az 1950-es megállapodás értelmében az Iskolanővérek két iskolában folytathatták a gimnazista leányok oktatását és nevelését: Debrecenben és Budapesten. Debrecenben a Svetits Intézet egy szárnyát kapták vissza munkájukhoz.
1989 után a közösségen kívül élő nővéreknek lehetőségük nyílott arra, hogy visszatérjenek a közösségbe. Újra indult az iskolanővérek által vezetett oktatás Szegeden és Makón. Az iskolanővérek meg vannak győződve arról, hogy a neveléssel, az ember alakításával megváltoztatható a társadalom, jobbá tehető a világ. S ehhez elsősorban jó édesanyákra van szükség.
„A Svetits”
A millennium évében, 1896-ben, Svetits Mátyásné debreceni kereskedő özvegyének hagyatékából és a nagyváradi püspökség adományából, dr. Wolafka Nándor debreceni plébános szorgalmazására épült meg a Svetits Katolikus Leánynevelő Intézet.
A nevelő-oktató munka ellátására Temesvárról hívták meg az iskolanővéreket. Ebben az évben a felső leányiskola három osztályát és a felső népiskola II. osztályát vették át, összesen 210 tanulóval, vallás-különbség nélkül, csak 130 volt közülük katolikus. De már a következő tanévben a négy-osztályos elemi iskolát is megnyithatták. 1898-tól a felső leányiskola helyét fokozatosan a tanítónőképző vette át. 1907-ben már kereskedelmi tanfolyam is működött az épületegyüttesben.
Új iskolatípusként jelent meg 1920-ban a női ipari iskola, 1926-ban a leánylíceum, amely később gimnáziummá alakult át. A második világháború vége felé másfél éven át orosz katonai kórház működött az intézetben, a nővérek a Varga utcai egyházközségi épületben kaptak szállást. A református Dóczy Gimnázium tantestületével közösen oktatták a város különböző részein ideiglenesen befogadott tanulókat. Az épületet csak 1946-ban kapták vissza a nővérek. 1948-ban államosították az iskolát.
1950-ben az állam és az egyház között szeptember 7-én létrejött megállapodás értelmében az állam visszaadta az egyháznak a nyolc katolikus középiskola között a Svetits intézet gimnáziumi részét. Itt négyosztályos gimnázium működhetett 2-2 párhuzamos osztállyal, osztályonként 40 tanulóval.
A bentlakók számát a diáklétszám felében határozták meg. Az oktatás az állami tankönyvek segítségével, a nevelés továbbra is a keresztény világnézet és valláserkölcs szellemében történt.
A Svetits Katolikus Általános Iskola 1992-ben indult újra, ehhez 1996-tól a szülők kívánságára óvoda is csatlakozik. Ugyanebben az évben, a millennium és az intézet alapításának 100. évfordulóján alakították ki a már teljesen visszakapott épületben az alapító, Boldog Teréziáról elnevezett főiskolai és egyetemi leánykollégiumot, s ez - 50 fővel - a következő tanévtől kezdte el működését.
