Cikkajánló
Láng Judit: Hát nem mindegy?
Cigány vagyok. Konkrétan kiver a víz, minden faji alapú, kulturális, vagy akármilyen megkülönböztetéstől: elmondom miért.
Anyám, anyai ágán minden nő híres volt valamiről. A dédnagyanyám kalapot hordott és fütyülve járt, a nagyanyámat nem fogta a golyó, anyám meg nagyon tudott keresni. Markecolásért ült, mikor megszült a börtönben. Mesélte, szép gyerek voltam. A nagydarab smasszernő a pólyában hordozott egész nap a hóna alatt, és amikor eljött a szoptatás ideje, odaállt az asszonyok elé, kitartott a feje fölé és elordította magát: na kurvák, így kell gyereket csinálni! Kiadtak a börtönből apámnak, az meg beadott az intézetbe a négy bátyámmal együtt. Nem láttam őket hat éves koromig, akkor is csak azon a nyáron.
Apám tizennégy évesen szöktette meg anyámat, aki hat fiút és egy lányt szült neki. Az első gyerekük megfagyott pár hetesen, nem tudták fűteni a házat: szegénység volt. Tizenhat évesen meglett a Csaba, aztán két évenként jöttünk: Sanyi, Jancsi, Béla, én, hét évvel később Zoli.
Anyám mesélte, a dédire azt mondták: boszorkány. Hogy kilencven évesen táncolt és tüzet ugrott. Hogy fog az átka. Hogy róla nevezett el. Fiatalon Várpalota mellett élt egy cigány kolóniában és híre ment, hogy éjszakánként férfiruhát, kalapot húz, úgy megy lopni. Hazafelé a temetőn keresztül zsebre dugott kézzel fütyörészve jött, na, oda nem mentek utána. Sok férje volt, eltartotta őket is, meg a lányait is. Úgy tudom, hét volt neki.
A dédi lányaiból csak a nagyi maradt életben. A németek rátörtek a Várpalota melletti cigánytelepre, a dédi férjét fejbe lőtték a házban mindenki szeme láttára. A többieket nem bántották, de tudták nincs ennek még vége. Felkerekedtek és elindultak amerre azt gondolták nincs háború.
Az egyik német katonatiszt beleszeretett anyám unokatestvérébe. A cigányok, csúszva-mászva esküdöztek a szentekre, hogy nem kurvul meg előttük a lány, csak legyen kedves a nácival.
A dédiék menekültek. Megszálltak valahol, ahonnan este elment lopni, hogy legyen mit enniük, de a németek elfogták az ott maradt lányait és visszavitték a telepre a többiekhez. Másnap megásatták a cigányokkal a sírjukat és mindenkit belelőttek. A német katonatisztet is. A levetett kabátokat és cipőket a Várpalotaiak a környékbeli fákra akasztgatták, így jelölték meg, kik nyugszanak a közös sírban.
A nagyi a golyózáporban elindult kifelé az erdő felé, anyám háromévesen fogta a szoknyáját. Ők ketten menekültek meg a kolóniából, meg a dédi. Így terjed el nagyanyámról, hogy nem fogja a golyó, szerencsét hoz. Később, aki indult pénzt keresni előbb elment hozzá, hogy megérinthesse. A nagyi és a dédi így lett jómódú. Nagyi mondta anyámnak: az én fejemhez tartott már német katona géppisztolyt, meg orosz is. A következményt tekintve, nem mindegy?
Nagyanyám hat lányt és egy fiút szült. Anyám volt a legidősebb, aztán Lili, Mari, Klári, Guszti, Ilonka, és Ági, akitől a történeteket tudom. A nagyi is váltogatta a férjeit, a Guszti mástól van, de aztán visszavette az elsőt és úgy lett még két lány.
A Klári fiatalon megszökött tőlük. Mesélték, hogy egy magyar család felkarolta. Kollégista lett, aztán orvos, az ottani szomszédoktól tudják. Soha többet nem látták, anyám mondta: fájt nekik, hogy otthagyta őket, később meg hogy neki volt esze, jól tette, annak ellenére, hogy zsigerből utálták a magyarokat. Alapelv: a gázsók nem vesznek bennünket semmibe, csak kihasználnak, ezért kell őket lehúzni.
Az intézeti bölcsődében hároméves koromig nem beszéltem de, mikor azt mondták a fejem felett, ha nem szólalok meg, nem mehetek oviba, elkezdtem folyamatosan mondani a magamét, így hát mehettem. Az ovi az utca másik oldalán volt, átsétáltunk, átadás, átvétel, én addig ácsorogtam a folyosón. Kis padok, mintás izével eltakart kis farekeszek a tornacuccoknak, friss festés, ételszag. Jön egy kék köpenyes kormos arcú ember. Hát, te mit csinálsz itt? Várom, hogy óvodás legyek. Hát, csak vigyázz, legyél jó kislány, különben elvisz az ördög. Nekem attól fogva a fűtő lett az ördög. Ezt leszámítva jó volt az ovi, szerettem.
’68 nyarán patronálni kezdett egy szocialista brigád a Nagymező utcai postáról. Minden hétvégén más család. Szombaton eljött valaki az oviba, elvitt a postára, mikor vége lett a műszaknak kérdezték egymást, ki visz haza, a Zsófinál voltam a legtöbbször, aztán már csak nála.
Zsófi nem régen ment férjhez, akkoriban húsz éves volt, engem nem látogattak, és nagyon szeretett volna gyereket. Már két éve próbálkoztak a Dobos Gabival, de nem jött össze. Örökbe fogadnának, mondta.A gyámhatóság megkereste a szüleimet, hogy lemondanak-e rólam. Nem mondtak le, így csak patronálhattak. Minden hétvégén náluk voltam, hét közben is sokszor.
A pesterzsébeti ház: veranda, konyha, két egymásba nyíló szoba és kész. Zsófi apja a külső szobában, ő meg a férjével a belsőben. A kert gyönyörű, tele virággal. Vándorköszörűsök és házalók rendszeresen meglopták Zsófi idős apját és másokat is, ezért a szomszédban lakó cigányokat mindenki utálta a környéken. Nem ők tették, nem számított: a cigány az cigány, mondta Zsófi.
Zsófi szülei apai ágon tanítók és református papok, meg püspökök visszavezethetően a középkorig. Erre büszke is volt, mindenhol az ősök képei lógtak a falakon. Édesanyja postáskisasszony.
Zsófi ikertestvére Juli, orosz-német tanár az egyetemen, később phd, nyelvész, akkor az apjuk nővérénél lakott Zsuzsi néninél Zuglóban, mert ápolni kell és kicsi is a pesterzsébeti lakás. Zsigerből utálták a cigányokat, ezért engem is. A véremben van, mondták. Minden gyerekkori csíny, ennek a genetikai bizonyítéka volt számukra. Zsófi egy véleményen volt velük. Spártai szigorral moderálta a jellemem, azt mondta azért, mert jóembert akar faragni belőlem.
A gyámhatóság váratlanul kiadott a szüleimnek az első osztály után, nyári szünetre. Akkor Vizafogón laktak a cigánytelepen. Lovakat tartottak, azzal kereskedtek. Egyedül voltam lánygyerek a családban, segítenem kellett volna az anyámnak, mosni, főzni, pénzt keresni. Az apám kurvázott, nem volt otthon, de ha igen, hullára verte anyámat, és minket is. Engem lemagyarozott, vert, szégyellte magát miattam. Anyám nem védett meg, szerinte sem tartoztam közéjük. Azt mondta: légy olyan, mint mi. Visszaszöktem akkor az intézetbe. Azóta gazdag cigányok lettek, számítanak valakinek, azt mondják róluk, én számukra továbbra sem.
Juii mára nyelvész professzor, nincs gyereke, egyedül él, igazi vénlány. Egész életében támogatta Zsófit, akinek a második házasságából két gyermeke született, Brigi és Csabi. A lány német tanár, a fiú postás. Brigi Amerikában él, férje van, gyereke nincs, azt hiszem nem is lesz. Csabi is nős, már van két kislánya. Brigi felügyeli a taníttatásukat. Juli kijelentette nem sokkal Zsófi halála előtt, mikor találkoztunk nála a kórházban: egy cigány nem tartozhat közénk, nem lehet családtag. Sosem fogadtak el.
Anyám 2007-ben halt meg, Zsófi az idén, júniusban. Büszkék voltak a származásukra, az őseikre mindketten. Anya cigány, Zsófi magyar. Az egyiknek katolikus, a másiknak egy jobbikos református pap mondta a szentbeszédet.
Nézem a sírjaikat, nincs bennem sem harag, sem gyűlölet, csak a nagyi mantrázik a fejemben szüntelen: a következményt tekintve, nem mindegy? Hát, nem mindegy?
cikk: https://www.commmunity.eu/langjudit/2012/07/13/hat-nem-mindegy/
Halák László
Mindennapi életünkben éppen úgy, mint a távlatokban eltúlzott jelentőséget tulajdonítunk a társadalmi létezésünknek, szinte mellékesnek tekintve – néha a társadalmi létezést akadályozó körülménynek – a biológiai létezést.
Pedig alapvetően az együtt élő emberek létezése biológiai létezés, a társadalmi létezésünk, attól kezdve, hogy képesek vagyunk munkát végezni, amellyel átalakítjuk a természetet, a társadalmat, hogy megfelelőbb legyen a biológiai létezésünk számára, mindenben a biológia létezésnek van alárendelve. A társadalmi létezésünk során tapasztalt anomáliák is abból származnak, hogy nem kölcsönhatásában éljük és vizsgáljuk a kétféle létezést, hanem egymásnak alárendelten – mégpedig fordítva ülve a lovon, a biológiai létezést rendeljük alá a társadalmi létezésnek.
Biológia létezésünk középpontjában a női és a férfi nem egyenrangúsága áll, ellentétben a társadalmi létezéssel, amely egyértelműen férfi centrikus. Számos bizonyíték lenne felsorolható erre a fordított helyzetre, most beérem csak azzal, hogy még a női emancipációs mozgalmak többsége is abban látja az egyenjogúság megvalósulását, ha elismeri a társadalom, hogy a nők is képesek férfiként viselkedni ahelyett, hogy a női funkciók egyenrangúságáért küzdenének a férfias funkciók hegemóniájával szemben.
A biológiai létezés alapvető fontosságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy az emberiséget kitevő hétmilliárdnyi embert asszonyok hozták világra – férfiak szerény közreműködésével. Ennek ellenére a férfi centrikus társadalom a legfontosabb női funkciót, a gyermek fogantatásától kezdve a szülésen át a gyermek neveléséig terjedő anyaságot, elsősorban úgy tartja nyilván, mint olyan körülményt, amelynek köszönhetően az asszonyok nem tudnak részt venni a férfias funkciók teljesítésében és ennek a következménye, hogy mindenben hátrányt kénytelenek elviselni a nők.
Széleskörű és többnyire hatástalan vitákat rendeznek a mi társadalmunkban is a népesség létszámának alakulásáról, a nők létszámának alakulásáról a közéletben, – ahol férfias funkciókban kell helyt állniuk, - de mint említettem, nem kívánom az elriasztó példákat felsorolni ezúttal.
Megújulni úgy kell, hogy meg kell teremteni a nők társadalmi létezésének azokat a formáit, amelyek megfelelnek biológiai létezésük feltételeinek. És egyben megfelelnek az egész társadalom közös érdekeinek is.
NÉHÁNY ALAPELVÜNK…
Az anyaságot minden anya láthassa el főfoglalkozás szerűen fizetésért, társadalombiztosítás mellett, nyugdíjjogosultságot szerezve. Az anyaság az emberiség legfontosabb „funkciója”. Hazánkban, hosszú időn át stagnált, most pedig évről évre csökken a népesség létszáma. A múlt század hatvanas éveinek elején Kevermesen született egy kislány, aki a tízmilliomodik magyar állampolgár lett. Most pedig, - már fél évszázaddal később -, évekkel ezelőtt a népességünk a tízmilliós létszámot sem éri el, sőt egyre jobban csökken. Anyának lenni nem lehet csak úgy, mellékesen. A női lét legteljesebb valósága és ebből nem fakadhat hátránya a társadalmi létezésben.
A nők vállán nyugszik egy nagyon fontos gazdasági ágazat, a háztartás is. Ebben naponta elkészül közel tízmillió reggeli, vacsora, kimosnak hetente minimum hét-nyolc millió zoknit, fehérneműt, ágyneműt, anélkül, hogy ezt a hatalmas teljesítményt a társadalom bármivel is honorálná. Pedig ismertek a gazdasági tételek, hiszen mosodák működnek, hiszen közétkeztetés folyik,, hiszen ha az anya dadusként, óvónőként dolgozik, akkor pontosan tudható, mennyi bérrel, nyugdíjjal honorálható a foglalkoztatása. Célul kell kitűzni és a közgazdasági szakemberek bevonásával új alapokra helyezni az anyaságot, mint foglalkozást.( Szinte hallom, ahogyan felzúdulnak egyesek, milyen előnyhöz jutnak a cigány asszonyok azáltal, hogy náluk gyakoribb a gyermekáldás.) Ez a megújulás minden anyára egyformán hatna, csak számolni kell, és a női értékek egyenrangúságából, a társadalom szükségleteiből kell kiindulni, nem abból, hogy ha másnak jót lehetne tenni, inkább nekünk se legyen jó, nehogy másnak jó legyen. Nem kell vallásosnak lenni, illetve bármilyen valláshoz, világnézethez lehet tartozni ahhoz, hogy elfogadjuk azt a krisztusi elvet: Amit nem kívánsz magadnak, ne tedd embertársaddal sem, viszont amit kívánsz magadnak, ahhoz segítsd hozzá felebarátodat is,
A társadalom alapvető érdeke, hogy jól, ha szükséges, magasan képzett szakemberek lássák el azokat a munkaköröket, amelyek meghatározó fontosságúak a társadalom életében. A szakmai képzés az a terület, ahol a személyes érdek és a társadalmi érdek a legszorosabban összefügg. A jelenlegi politikai közfelfogás ezzel ellentétes. Az oktatást ugyan szükséges, de nagyon költséges szolgáltatásnak fogják fel, és mindent megtesznek a költségek csökkentése érdekében. Teljesen egyértelmű, hogy nem lehet cél a pazarlás ezen a területen sem, de az is egyértelmű lehetne, hogy a társadalomnak nem csak az az érdeke, hogy éljenek a polgárai, hanem az is, hogy jól képzett szakemberként vegyenek részt a társadalmi munkamegosztásban. A megújulás során tehát meg kell teremteni nemcsak az általános iskolai képzés ingyenességét, hanem minden szakmai alapképzés ingyenességét is, hiszen a legfontosabb társadalmi igény kielégítése történik meg, ha jól képzett, kiemelkedő szakemberek látják el a szakmai feladatokat.
Az orvosok, – egészségügyi dolgozók – és a pedagógusok jövedelmi viszonyai egyezzenek meg az Európai Unió hasonló foglalkozási ágainak jövedelmi viszonyaival. Alapvető állampolgári jogunk és érdekünk, hogy egészséges, tanult emberek legyünk. A jelenlegi paraszolvenciára alapozott egészségügyi ellátás – hogy stílszerűek legyünk – alapvetően egészségtelen jelenség. A lakosság által az egészségügyre fordított pénzösszeg – ha ismert lenne a valóságos mértéke, - bizonyára megközelítené azt a pénz, amit társadalombiztosításban kellene fizetni az egészségügyi ellátás „ingyenessége” érdekében. Előbb- utóbb mindenben el kell érnünk az EU színvonalát, a társadalom bizonyára belátná, ha a két legfontosabb szakterületen kivételezett bérezés valósulna meg. Amíg lényeges eltérés van az EU-s fizetések és a hazai jövedelem között, addig állandósul a jól képzett egészségügyi szakemberek elvándorlásának folyamata. Az egészségügy rendezése nem valósítható meg az orvosok és az egészségügy más dolgozóinak hatásos közreműködése nélkül. Az orvosokra és az egészségügy más dolgozóira kell bízni, hogy elhatározzák és megvalósítsák az egészségügy hatásos megújulását. Itthon elképzelhetetlen a jelenlegi viszonyaink között a paraszolvencia nélkül az egészségügyi ellátás. Ugyan az az orvos, aki itt nem tudja elképzelni a hálapénz nélküliséget, amint elhagyja az országot és átlépi az ország határát, be tud illeszkedni a sokkal tisztességesebb, hatékonyabb egészségügyi ellátás rendszerébe és nem érzi a hálapénz hiányát, mert tisztességesen megfizetik a gyógyító munkájáért.
A rendszerváltozás időszakában széles körben elterjedt, hogy a közoktatásban a távol-keleti „kistigrisekről” kell példát venni, hiszen azt a feladatot, hogy behozzák lemaradásukat a fejlett tőkés országokhoz képest, a közoktatás segítségével érték el. Sajnos a rendszerváltozás forgatagában ez elfelejtődött, és közoktatásunk nem változott meg a megfelelő mértékben és minőségben. Itt érdemes lenne talán a megújulást összekötni a rendszerváltozás előtti közoktatással is. Az oktatási rendszer nem olyan, mint egy rövidárú kereskedés, amelyet ha most bezártunk valamilyen oknál fogva, évek múlva minden gond nélkül újra megnyithatjuk és nem lesz észrevehető a különbség azért, mert a divatáru évekkel azelőtt más volt, mint az új megnyitás pillanatában. Az iskoláknak „lelkük” van, amelyet nem lehet „büntetlenül” bezárni. A merev normatívák nem tesznek jót az iskolák átalakításának. A demográfiai változásokat nem lenne szabad mereven követni. Ha kevesebb a tanuló, többet lehet egy-egy gyermekkel foglalkozni és a mennyiségi mutatók megtérülnek majd a minőségi mutatókban. Ha pedig növekedik a népesség, nem kell a semmiből előteremteni a korszerű oktatás eszköztárát. A megújulás tehát az oktatás területén az állandóság fokozott megőrzését jelenti főképpen a személyi feltételek megőrzésében és csak másodsorban az anyagi feltételek átalakításában.
A pedagógusok jövedelmének nagyarányú emelése lehetővé tenné a visszatérést korábbi hagyományokhoz. A második világháború előtti időszakban, a pedagógusok jövedelme lehetővé tette a háztartási alkalmazottak tartását. A tanítók, tanárok, egyetemi oktatók jövedelme lehetővé tette, hogy alkalmazottat tartva mentesüljenek a háztartási munkától és minden szükséges idejüket a tanulóikra, a felkészülésre fordíthassák. Napjainkban elvétve fordul elő, hogy a pedagógus alkalmazottat tarthatna, hiszen a saját jövedelme saját fenntartására is éppen hogy elégséges A nyugdíjas pedagógusok részére is kézenfekvő elfoglaltság lenne, ha az aktív pedagógusok háztartásában vállalhatnának házvezetői elfoglaltságot.
Jól tudjuk, hogy mind az egészségügyben, mind az oktatásügyben számos feladat vár az említetteken kívül is megoldásra. Úgy gondoljuk, a javasolt megoldások újdonsága mintát szolgáltathatna az egyéb rendezendő kérdések megoldásához, hiszen például az egészségügy anyagi ellátottsága is csak akkor rendezhető, ha nyílt, átlátható gazdasági feltételek a meghatározó környezeti tényezők. Az EU-s normatívák átvétele nemcsak az alkalmazottak fizetésének maghatározásánál jelentenének megújulást, hanem az egészségügy anyagi ellátottsága tekintetében is követhető mintát szolgáltatnának
Nova Brigitta jubileumi koncertjén
Forrás: kethanodrom.hu |
25 év a pályán méltó alkalom az ünneplésre. Nova Brigitta ismét elkápráztatta közönségét a budapesti Duna Palotában megtartott gálakoncertjén. A családias hangulatú rendezvényen sok barátot, ismerőst fedezhettünk fel a színpadon és a közönség soraiban egyaránt. A fellépők között üdvözölhettük a Kodály Zoltán és Budapestért díjjal kitüntetett 60 éves Rajkó zenekart, Suki András prímás-hegedűművész vezetésével, a Botos Triót és a Szecső Kovács Zoltán táncos-koreográfus alapította Sukár tánckart is. A cigány nóta mellől nem hiányozhatott a magyar nóta, az operett, a sanzon és az autentikus cigányzene sem. A jubiláló énekesnő művészvendégei Erdős Melinda és Bokor János énekesek és a konferanszié szerepét is betöltő Bálint Emese és Farkas Bálint színművészek voltak. A Domján Edit díjas Jónás Judit, Nova Brigitta verseiből olvasott fel. A rendezvény fővédnökeként Csomós Miklós Budapest főpolgármester-helyettese üdvözölte a jelenlévőket, a szervezők képviseletében Raduly József fővárosi képviselő, a Művészeti-Oktatási-Kulturális-Közéleti Alapítvány elnöke szólalt fel. A szakma nevében Szirmai László, az Országos Szórakoztatózenei Központ egykori igazgatója méltatta Nova Brigitta eddigi pályáját, aki elérzékenyülve beszélt a szegénysorból kiemelkedő énekes küzdelmes életútjáról. A „geszti lány” büszke cigány származására, gyökereire, küzdelmes életútjára…Isteni adomány; a bársonyos fátyolosan rezgő szép hang, a nehézségekben is megőrzött hit és kitartás – egy negyedszázadnyi pálya címszavai. Szép volt, fergeteges és káprázatos! Egy estére kiléptünk a szürke hétköznapok világából, feledve gondunk-bajunk újra és újra átéltük a csodát, amit csak az igazi művészet adhat. Együtt énekeltük, és reméljük, még sokáig együtt fogjuk énekelni a csodálatos dalokat, mindannyiunk örömére. Köszönjük a szeretett művésznőnek, hogy ilyen élményben részesített bennünket. Reméljük, hogy az 50. gálakoncerten is részt vehetünk – búcsúztunk egymástól. Sok sikert, erőt egészséget kívánunk Nova Brigittának a művészi pályán és a magánéletében is!
***
Nova Brigitta, a Magyar Köztársaság Bronz érdemkeresztjével kitüntetett magyarnóta-cigánydal énekes Gyulán, Puj Brigitta néven látta meg a napvilágot. Ősei 200 évre viszamenően muzsikusok voltak. Iskoláit Geszten kezdte, az itteni környezet meghatározó élményekkel szolgált emberi és művészi fejlődése szempontjából egyaránt. Tehetségére már gyermekkorban felfigyeltek, országos tehetségkutató versenyek szereplője, nyertese volt. Énekesként szinte az egész országot bejárta, amikor a 100 tagú Cigányzenekar akkori elnök-producere Raduly József felfigyelt tehetségére és a zenekarhoz hívta szólistának. Hazai és külhoni koncertek, fellépések, önálló estek és lemezek sora fémjelzi pályáját. |
Németh György és Nótár Ilona levélváltása
Tisztelt Nótár Ilona!
Németh György Tisztelt Németh György!
Atya és fia - Nick Vujicic portréja
***
Ezer roma nő kaphat szakképzést
Ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben – jelentette be tegnap Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere az Országos Roma Önkormányzattal összefogva indított másfél milliárd forintos, európai uniós finanszírozású programot. „A Nő az esély! program neve szándékoltan kétértelmű, de úgy gondolom, ezt nem kell különösebben magyarázni” – mondta sajtótájékoztatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Hangsúlyozta, a nők azok, akikben esélyt látnak a roma integráció területén, akik a cigány családokban egyébként is az élet motorjai. A tárca vezetője hangsúlyozta, a programmal nem pénzt, hanem képzést és tisztességesen fizetett munkát óhajtanak adni a romáknak.
„A nők különböző szociális asszisztensi típusú feladatokat tudnak majd végezni, és később képesek lesznek bekapcsolódni például a romatelep-programokba is” – húzta alá a miniszter. Közölte azt is, az ezerfős pályázati kiírásra négyszeres volt a túljelentkezés, ezért bíznak abban, hogy a projekt további fázisait is el tudják hamarosan indítani.
Az eseményen kiderült, a 2014 augusztusának végéig tartó projekt során elsősorban hátrányos helyzetű roma asszonyokat vonnak be az oktatásba, s közülük legalább 750-en végzettséget is szereznek majd. Az érintettek egyebek mellett nevelő, ápolási asszisztens, kisgyermek-, idős és szociális gondozó, házi és kórházi betegápoló, valamint roma szociális segítő képzést kaphatnak.
A sikeresen vizsgázók elhelyezkedési esélyeit segíti a későbbi, csaknem 1,4 milliárd forintos második szakasz, amelyben egyéves támogatott foglalkoztatást és a munkavállalók továbbképzését is biztosítják. A minisztériumban és az ORÖ-nál azt várják, hogy programba bevont roma nők kapocsként szolgálnak majd a szociális intézmények és a több ezer rászoruló között – beleértve azt a kört is, akik korábban valamilyen ok miatt nem vették igénybe a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi lehetőségeket.
(Forrás: magyarhirlap.hu / Fotó: Simon Bálint)
Genfest 2012 - Visszatekintés
Szeptember 2-án, vasárnap ért véget a Fokoláre Mozgalom által szervezett Genfest 2012 nemzetközi ifjúsági találkozó Budapesten. A csaknem egy héten át tartó rendezvénysorozat során öt kontinens mintegy 12.000 fiatalja tett tanúságot arról, hogy az egyetemes testvériség jegyében létezik olyan összefogás, amely felülírja a megosztottságot, a gyűlöletet, a meg-nem-értést, az előítéleteket. Ezért is választották a találkozó mottójául a Let's bridge - Építsünk hidat jelszót.
A Közös Út szerkesztőjeként vettem részt a Genfest programjain. Vegyes érzelmek és gondolatok kavarogtak bennem. Előre hallottam a szkeptikusok megjegyzéseit: testvériségről, egységről beszélni manapság, amikor globalizált világunk darabjaira hull? Amikor minden szép jelszó a visszájára fordult…
A fiatalok által megfogalmazott célok és elvek azonban újból megerősítettek hitemben, hogy a „hídépítés” nagyobb fontossággal bír, mint korábban. Talán nem kell ecsetelnem a társadalmunkban egyre jobban elharapódzó megosztottság és kirekesztés gyűlöletbe, sőt egyre inkább tettleges erőszakba torkolló példáit. Mindannyian tanúi és elszenvedői vagyunk ennek nap, mint nap.
A nagy kérdés azonban mindig az, mi a mi válaszunk minderre. Személyes felelősségünk– Isten és embertársaink előtt – hogy a közöny, a gyűlölet, vagy a szeretet mellett döntünk-e.
A Genfest fiataljai nem bújtak a közöny, vagy a „jótékony” semlegesség pajzsa mögé, mondván; … ez nem az én problémám, engem nem érint… De nem rejtőztek az „igazság” bástyája mögé sem, mert tudják, hogy a szeretet nem mond ellent az igazságosságnak.
Felvették a kesztyűt, a világ minden táján, a legkülönbözőbb etnikai, gazdasági, társadalmi és szellemi környezetben. A bátrak elszántságával – mert a szeretethez bátorság kell – elkezdték építeni a kölcsönösség, a megértés, a testvériség kapcsolatait, ami azután megoldást hozott a reménytelennek tűnő konfliktusokban is.
Talán erre az „evangéliumi” bátorságra lenne a legnagyobb szükségünk ma Magyarországon is! (Fialovszky Magda)
***
A programról:
A rendkívül változatos program a főváros több helyszínén zajlott. Nyitányaként augusztus 30-án az Erzsébet téren felavatták a fiatalok új találkozó helyét: Az öt kontinenst jelképező kőpadok oldalain az „Aranyszabály” olvasható több nyelven: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”
Ugyanezen a napon mutatták be a Fokoláre Mozgalom nemzetközi művészeti csoportjának, a Gen Rosso-nak Streetlight című musical-jét a Petőfi Csarnokban, teltházas közönség mellett.
Augusztus 31-én este az Arénában került sor a rendezvény hivatalos megnyitójára, melyen több közéleti személyiség is részt vett, köztük Tarlós István, Budapest főpolgármestere, és Bogyay Katalin, az Unesco Közgyűlésének elnöke.
Ezt követően nagyszabású koncert következett a GenFest 2012 alkalmából meghirdetett nemzetközi pályázatra érkezett dalokból és zenés-táncos koreográfiákból.
Szeptember 1-én, szombaton a budapesti Arénában megtartott egész napos találkozón beszámolók hangzottak el mindarról, amit a fiatalok a világ különböző országaiban a „hídépítés” jegyében tettek és átéltek.
A színpadon beszélők megosztották az Aréna 12.000 főnyi hallgatóságával, hogyan adhat választ az eltérő gazdasági, politikai, szociális, kulturális vagy vallási környezet számtalan kihívására a tevékeny szeretet. A szóbeli tanúságtételek mellett színes és változatos koreográfiák és zeneszámok mutatták be, hogy a különbözőség ajándék.
A Genfest keretében hirdették meg a United World Projektnek azt a javaslatát, hogy létesüljön egy - az ENSZ által is elismert - nemzetközi megfigyelő szerv, amely az egyetemes testvériség megvalósítására irányuló törekvéseket helyezi fénybe. A színpadon ünnepélyes keretek között látta el kézjegyével a dokumentumot a Fokoláre Mozgalom, az UNESCO és a világrészek képviseletében több fiatal.
Az este zárásaként a fiatalok a városon keresztül a Lánchídra vonultak, miközben a Let’s bridge! és a Köszönjük, Budapest! kiáltások váltották egymást. Színes, aláírt sálaikat cserélgették meghatározott koreográfia szerint, ezzel is kifejezve, hogy ők ajándékok egymás számára, s készek mindenkivel kapcsolatba lépni.
A programsorozat szeptember 2-én istentisztelettel ért véget. A katolikus fiatalok a Szent István Bazilika előtti téren gyűltek össze hálaadó szentmisére, amelyet Erdő Péter bíboros mutatott be. A más felekezetekhez és vallásokhoz tartozó fiatalok a katolikus szertartással párhuzamosan saját hagyományaik és liturgiájuk szerinti istentiszteleten, imaórán, vallásközi találkozón vettek részt.
Déli 12 órakor ők is - keresztény, zsidó, buddhista, hindu és muzulmán résztvevők, valamint a nem vallásos meggyőződésűeket képviselő fiatalok együtt egy perc csendet tartottak a békéért.
Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius zárszavában példaként Jézust állította eléjük, aki a tökéletes Híd Isten és az emberek között. A Genfest résztvevői azzal az ígérettel búcsúztak egymástól, hogy a pápa által meghirdetett Ifjúsági Világtalálkozón 2013-ban, Rio de Janeiroban találkoznak újra.
(A találkozó eseményeiről bővebben: www.genfest.org, www.fokolare.
Nyitott ajtók
Nyitott ajtók a roma felzárkóztatásért volt a címe annak a három napos programnak, melyet a Dél- Mátra Közhasznú Egyesület szervezett augusztus 15. és 29. között három különböző településen. A Gyöngyösorosziban, Vécsen és Halmajugrán megtartott rendezvényeken az roma kultúráról, az oktatásról és az egészséges életmódról esett szó. Az előadások, a jó gyakorlatok bemutatása és a műhelybeszélgetések során megszólaltak a helyi önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek képviselői és a roma közösségek tagjai is.
A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság képviseletében Rostás – Farkas György, József Attila díjas író, a társaság elnöke, Lakatos Klára pedagógus – képzőművész és Pató Selam újságíró - műfordító tartott előadást.
Fialovszky Magda a Közös Út – Kethano Drom című folyóirat főszerkesztő-helyettese a közmédia romaképéről beszélt, filmrészletekkel illusztrálva mondandóját. A jógyakorlatok között bemutatásra került többek között a hodászi tájház, az arlói cigánymisszió, és a Ceferino ház tevékenysége is.
A rendezvénysorozat főszervezője, a Dél – Mátra Közhasznú Egyesület főtitkára Bárdosné Kocsis Éva zárszavában kiemelte a helyi közösségek szerepét a cigányság felzárkóztatásában. Ezek a közösségek lehetnek a különböző gazdasági, szociális és kulturális kezdeményezések animátorai is, és különösen fontos, hogy maguk a cigány emberek aktívan részt vállaljanak saját sorsuk irányításában.
A Bárdosné Kocsis Évával készült interjút az alábbi hivatkozáson tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=CynJRjEcITw&feature=youtu.be
Csak a pofonból lesz azonnal hír
„Ha egy cigányasszony bemegy az iskolába és felpofozza a tanárt, az hír. De nem minden cigányasszony tesz ilyet, mondhatni százból egy. És ki kerül be a médiába? Az az egy. A csöndes, normális többség sorsának nincs hírértéke. Mi azokat keressük, akik nem kerülnek be a médiába" - állítják az MTVA roma nemzetiségi műsorai, a Pamende és a Roma magazin szerkesztői.
A személyes életutakat, pozitív példákat felvonultató roma műsorok a maguk nemében hiánypótlók a hazai cigány kisebbség, sőt az őket körülvevő többség életében is. A sokszínű roma társadalom tagjai országszerte szinte egy emberként nézik a félórás adásokat, amelyek a maguk módján értékőrző és közösségteremtő szerepet egyaránt betöltenek.
„A nyírvasvári cigányok öltözetükben, mentalitásukban is rendkívül hagyománykövető közösséget alkotnak: a lányok érintetlenül mennek férjhez, a hajuk kontyban, szóval nagyon szigorú viselkedési szabályok, erkölcsi normák szerint élnek. Amikor találkoztam velük, nagyon megörültek, régi ismerősként kezeltek, és elmondták, hogy ők is mindig szokták nézni a műsorainkat" - meséli Horváth Éva felelős szerkesztő, aki budapesti zenészcsaládból származik.
A Roma magazin amolyan nemzetiségi krónika, míg a tavaly november óta futó Pamende című műsor inkább hétköznapi és neves személyeket mutat be közelről, akikkel máskülönben nehéz lenne találkozni: roma vállalkozót, aki tucatnyi családfőnek ad munkát, sikeres polgármestert, híres zenészt, fiatal művésztehetséget vagy éppen megtért skinheadet, de sorozatban foglalkoznak szociális témákkal is, így a közmunkások vagy állami gondozottak sorsával is. A hangsúly az ellenpéldák bemutatásán van. „Kiutat kell mutatni. Egy műsor nem mehet el abba az irányba, hogy állandóan csak a problémákat, nehézségeket mutassa be megoldások nélkül, mert az a közösségekre lesújtó erővel hat. Először nem gazdaságilag kell rendbe tenni egy országot, hanem lelkileg, és ebben óriási a média felelőssége. Bármely népcsoportot elkeserítené, ha állandóan olyan tükröt tartanának eléje, ami nyomorultaknak és bűnözőknek mutatja őket" - mondja Nagy István szerkesztő-riporter, utalva ezzel arra, hogy a pozitív példákra a többségi társadalom előítéletei és az érintettek önképe miatt egyaránt égetően szükség van, hiszen olyan értékeket mutatnak fel, amelyekre honfitársaik büszkék lehetnek.
A roma kultúra és identitás nagyon sokszínű, összetett jelenség, egy nemzeten belül is számos változatban létezik, de az országok között is igen eltérő lehet. Horváth Évának külföldi forgatásaik során az volt a benyomása, hogy a kisebbségek mentalitását elsőrendűen meghatározza annak a többségi társadalomnak az állapota, melynek részét alkotják. Azt az erős széthúzást, megosztottságot, periferikus helyzetet, ami a magyarországi romákra - és nem romákra - jellemző, máshol kevésbé tapasztalta: a görögországi romák például összetartók, érdekképviseleteik jól működnek, nyelvüket 90 százalékban beszélik, hagyományaikat ápolják, s többségük dolgozik, gyermekeit taníttatja. A magyarokhoz képest sokkal könnyebben dolgozzák fel a problémáikat. Spanyolországban a katalán romák kevésbé őrzik nyelvüket, tradícióikat, de lakhatás, foglalkoztatottság terén ők is jobban állnak, s érdekes módon 90 százalékuk a pünkösdi egyház tagja.
Hazai viszonylatban sem beszélhetünk egységes cigány kultúráról: széles a skála a szigorúan hagyományőrző és a tradícióktól elfordult csoportok között, s a cigányság múltjának feltárása, történelmének megírása is kezdetleges stádiumban van. A Pamende augusztus 3-ai adásában a roma holokauszt emléknapja alkalmából egy megrázó dokumentumfilmet vetítettek. „A pontos számokat sem ismerjük az áldozatokkal kapcsolatban, ez a téma máig nincs feldolgozva, nem szerepel a tananyagokban sem" - jegyzi meg Horváth Éva. A roma tévéműsorokra nem kis feladat hárul a kollektív identitás erősítésében, sőt alakításában, már csak azért is, mert a hazai romák nem kifejezetten részei a digitális társadalomnak. Ez utóbbi Nagy István szerint nem is feltétlenül probléma, hiszen a modern civilizáció amúgy is komoly identitásválsággal, értékvesztéssel jár. A legnagyobb kihívás a személyazonosságot úgy megőrizni, hogy az a mai korban is megélhető legyen.
A műsorszerkesztők hangsúlyozzák: az általánosítás ellen küzdenek, a többségi mentalitás ellen, amely kizárólag „mi és ők" relációban látja a cigányokat, nem vállalva semmilyen közösséget velük. „A nemzettudat nem vérségi kérdés, pláne itt, Közép-Európában. Mindenki idetartozik, aki itt él ebben az országban, aki ezt a nyelvet beszéli, ezt tanulta az iskolában, és akiknek a hozzátartozói itt vannak eltemetve. A cigányokon legnagyobb pechjükre látszik a származásuk, s emiatt óriási hátrányban vannak minden más kisebbséghez képest: ha valaki rájuk néz, abban a pillanatban az összes előítélet rájuk tapad, ami az emberek fejében van" - szögezi le Nagy István, aki egyébként „magyarként" került be a roma műsor stábjába, méghozzá egy cigány ismerősének ajánlására. Mint mondja: anno nagyon fiatalon, a zenélés révén ismerte meg a cigány nyelvet, kultúrát, szokásokat, majd roma lányt is vett feleségül. Mindig befogadók voltak vele a cigányok, házassága révén is ő illeszkedett be közéjük. Megőrizve saját identitását így érzi teljesnek önmagát. Huszonkét éve él feleségével, lányukkal és fiúkkal négyen alkotják a Karaván Famíliát, a hagyományos zene- és családközpontúságot, valamint a sokszínűséget tekintve értéknek. A népszerű formáció cigány népdalfeldolgozásokat ad elő.
(hetek.hu)
Kedveskönyv - a gyerekeknek való iskoláról
Bordács Margit és Lázár Péter könyve a személyiség-központú roma pedagógiáról. Ez a könyv 2002-ben jelent meg, de most 10 év elmúltával talán még aktuálisabb, mint annak idején volt.: " Évtizedek óta tudjuk, hogy a magyarországi cigányság sorsának jobbrafordulásához milyen nagy szükség lenne arra, hogy minél nagyobb számban legyenek olyan roma értelmiségiek, akik hiteles személyiségként képesek e népcsoport gondjainak szentelni életüket. Akik képesek tanárként, orvosként, szociális munkásként, lelkészként, közigazgatási szakemberként dolgozni úgy, hogy gondolkodásukban, a problémák kezelésében képesek érvényesíteni a cigányság tradicionális értékeit, kultúráját. Sajnos, minden ez irányú erőfeszítés ellenére, nagyon lassan nő a cigányértelmiségiek száma, s a diplomát, értelmiségi tudást szerzett cigányok közül kevesen vállalják a kívánatos küldetés beteljesítését. Lázár Péter, a nyírtelki Kedvesház megalapítója, a kevesek közé tartozik. Bordács Margittal, a hazai reformpedagógia egyik jelentős vállalkozásának, a Montessori iskolának vezetőjével közösen írott Kedveskönyv című (a Dinasztia Kiadó gondozásában megjelent) munkája a hazai roma pedagógia egyik jelentős műve. Ugyanakkor sokkal több is ennél: olyan pedagógiai módszertani kézikönyv, amely képet ad a reformpedagógia egy évszázad alatt felhalmozott eszköztáráról, elsősorban azokról a módszerekről, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok gyerekeinek személyiségfejlődését, szocializációját segítik. A kötet anyaga részben a nyírtelki Kedvesház pedagógiai program keretében történt folyamatok, illetve az ott alkalmazott pedagógiai eljárások összegzése, részben pedig annak az 1999-ben akkreditált továbbképzésnek az anyaga, amelyet Lázár indított Kedvesház-pedagógiájának terjesztésére, a roma gyerekekkel foglalkozó pedagógusok felkészítésére. Lázár Péter Kedvesház-programja, amely a hazai cigánypedagógia egyik legjelentősebb fejlesztési eredménye, a kényszerek szüleménye. Egy állástalanná vált roma származású pedagógus azt a feladatot kapta 1994 nyarán egy nyírségi falu iskolaigazgatójától, hogy a faluközponttól 15 km-re lévő cigánytelepen nagyon nehéz és szegényes körülmények között élő családok gyerekeit tanítsa meg tanulni, iskolába járni. A feladat azért volt nehéz, mert ebben az iskolában – mint az ország nagyon sok hasonló iskolájában – évről évre sikertelen volt a cigánygyerekek beillesztése az iskola világába. Lázár az első napokban rádöbbent arra, hogy a nagyon hátrányos körülmények közül érkező, korai életszakaszukban egészen más kultúrában szocializálódó gyerekek iskolai beilleszkedését nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel végezni, mint a faluban lakó, vízvezetékes, fürdőszobás lakásokban felcseperedő, citromot és banánt evő, autóval utazó, videót néző, könyveket forgató gyerektársaikat. Felismerte, hogy a cigánygyerekek számára az iskola által tanított többségi kultúra csak akkor sajátítható el, ha a kultúraelsajátításhoz szükséges készségek fejlesztése először saját kultúrájuk keretei között történik meg. Ezért kezdte tanításukat a mezők, rétek, árokpartok növényeinek gyűjtögetésével, szemlélődéssel, saját életük tárgyainak megnevezésével. Ugyanis a nyírtelki cigánytelep gyerekei – mint ahogy általában a nagyon hátrányos életkörülményekből érkező gyerekek – számára ezek az első lépcsők a kultúrahasználat tanulásának meglehetősen rögös útján. Lázár önmaga fedezte fel a kultúra-azonos pedagógia gondolatát, amelyet aztán amerikai tanulmányútján, egy indiánok nevelésével foglalkozó multikulturális nevelési központban „tanult” meg. …" (Új Pedagógiai Szemle 2003 /Schüttler Tamás) |